faszobrász, dalénekes, a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend tagja
Faragásaimmal, a szépséget a természet megóvását, a magyar hagyományokat, dalaimmal, a szeretetet a hitet szeretném átadni az embereknek.
Mikor a Szigethalmi felnőtt kórus vezetője voltam, nagyon megszerettem a várost. Szép környezetben fekszik. Ha tehetném, biztosan odaköltöznék, valahova a Duna-partra. Örülök, hogy BASA létre hozta az IRKÁT, mert nem kellett megválnom a számomra oly kedves, és nagyra becsült emberektől, és így nem csak a barátság köt össze bennünket, hanem a kultúránk megtartása, tovább adása, és a város, sőt az ország, kulturális életének fellendítése is, hiszen az ország minden területén vannak most már tagjaink, és ezek a kapcsolatok nagyon hasznosak, és felemelőek mindenki számára.
A faragáshoz a tehetséget a Jó Istentől, a fának szeretetét az apukámtól kaptam aki bútorasztalos volt. 1964-ben születtem. A Bakonyban nőttem föl Súr nevű községben. Jelenleg Dunakeszin élek, és 20 éve faragok. Egyéni faragásaim között vannak emlékművek, ( Galagaguta 56-os emlékmű, Balinka Svábok kitelepítésének 60. évfordulójára), és olyan szobrok, amelyekkel, az emberek figyelmét szeretném felkelteni a természet megóvására. A művészetet a Pedagógus Képzőművészeti Stúdiójában tanultam Bodonyi Ferenc festőművész, képzőművész tanártól, Juhász Erika festőművésztől. A faragást többek között Búza Barna szobrászművész, Koltai László, és Kárpátaljai, valamint, Erdélyi fafaragóktól, tanultam. Előnyben részesítem a Magyar ornamentikát, Ősi Magyar díszítést. Nagy örömömre ezt a tudást tovább adhatom, hiszen már évek óta tanítom gyerekeknek a faragást, többek között a Gödi Népművészeti tábor keretein belül is, aminek minden évben nagy sikere van. Így hagyományainkkal is megismerkedhetnek a gyerekek.
Már 10 éve működik egy nemzetközi fafaragótábor, melyet Koltai László fafaragó, és többek között jó magam is alapítottunk 2000-ben. Kárpátaljai, Erdélyi, és hazai fafaragókkal járjuk az országot, és teszünk szebbé kisebb, nagyobb településeket, községeket, használati faragott tárgyainkkal: játszóterek, utcatáblák, hidak, kapuk, buszmegállók, virágládák, szökőkutak, szobrok, szentszobrok, stációk, és életfákkal. Szépítve, szebbé téve egy-egy falut, segítve, hogy a lakosság még akkor is ott maradjon, ha munkája messzire szólítja. És mivel a faragásokba igyekszünk az ősi magyar díszítéseket belevinni, a hagyományainkat is megismerik ami nagyszerű érzés. Tagja vagyok a Nyitott Kapu Mobil Art Alapítványnak, Művészetbarátok Egyesületének, a Nagymarosi Művészkörnek, A Magyar Kézműves Alapítványnak a Szigethalmi Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaságnak (IRKA), a Fóti Nemzetközi Képzőművészeti Alapítványnak.
Az énekléshez a tehetséget, a hangomat, szintén a Jó Istennek köszönhetem. Már nyolc évesen énekeltem az orgona mellet egyedül, amire nagyon büszke vagyok. 1995 óta énekelek rendszeresen. Hitvilági evangéliumi énekeket, megzenésített verseket és Magyar dalokat. Saját magam is zenésítek meg verseket, kortárs költők, mint Benke László a Hét Krajcár kiadó igazgatója, Madár János, Kaiser László, Réfi János, Balázs Sándor, és még sokan mások felkérésére. Eddigi legnagyobb sikeremnek, József Attila Nem Nem Soha című versének megzenésítését tartom. Énekelek időseknek, óvodákban, irodalmi esteken, kiállításokon, rendezvényeken, tagja vagyok a Dunakeszi Sacra Kórusnak, egy ideig karnagya voltam a Szigethalmi Felnőttkórusnak, rendszeresen fellépek az Üllői Magyarok Szövetsége rendezvényein.
2009. 05. 23-án avattak a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend tagjává, melyet karitatív munkáimmal érdemeltem ki. Rendszeresen énekelek idősek otthonában, óvodákban, segítek a nagycsaládosok egyesületének, minden alapítványnak amiben benne vagyok, hajléktalanoknak, és mindenkinek aki hozzám fordul segítségért. És mindezt örömmel teszem, mert tudom, hogy a Jó Isten segíti a munkámat.
Dalba és fába álmodott élet
Száll a dal, mely betölti a szigethalmi Szabadidő Központ bordó kistermét és a lelkeket. Száll a dal, valahová az Égbe. Meghatottan hallgatjuk, ahogy Semes-Bogya Eszter dalénekes és fafaragó, a szigethalmi IRKA Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaság tagja énekelve-imádkozik drága mamájához:
Drága anyám! – hallgass meg most engem
- hozzád száll az énekem -
Te vagy nekem az Ég, a Föld, a Nap
köszönöm az életem.
Ha fáztam, ha féltem, ha fájt nagyon,
fészket raktam a válladon.
Sajnos ezt a dalt a mama már nem hallhatta, mert Eszter két éve a temetésén énekelte. Először. A dal fohász az édesanyjaként szeretett nevelőanyjához, Báles Sándornéhoz, akinek sokat köszönhetett. Három évesen, 1967-ben került hozzá Súron, az alig háromszáz lelket számláló kis faluba, ahol a mama édes gyermekeként nevelte szeretetre, istenes életre, igazságérzetre és magyarságra.
Semes-Bogya Eszter 1964. december 30-án született, a Bak jegyében, és hiszi, hogy teljesen illik rá ez a csillagkép. Cserna György, a Horoszkóp mindenkinek című könyvében erről a csillagjegyről azt írja: „A lelkes munkájáért kapott elismerés boldoggá teszi. Szereti, ha megmutathatja szokatlan képességét. Akkor boldog, ha szorgalmasan dolgozik a közösség jobbításán, ha törődik a közügyekkel, és ha elismerik.” Eszter azt vallja, hogy amit akar, azt eléri, de nem törtetően, hanem sportszerűen: „Eddig mindent, amit szerettem volna, megvalósítottam. Ezt a Jóistennek köszönhetem.” Eszter életének legboldogabb tíz évét Súron töltötte, ahol a szelídlelkű asztalos nevelőapjától, Báles Sándortól, a szorgalmat, a fa szeretetét és a famegmunkálás fortélyait leste el. Az énekléshez és a fafaragáshoz viszont a tehetséget – Eszter szerint – a Jóistentől kapta. A fafaragás technikai fogásait már felnőtt fejjel tanulta meg. Eszter azt vallja: „Faragásaimmal a föld pusztításának megakadályozására szeretném a figyelmet felhívni.” Önként vállalt küldetéséhez azonban sok akadályt kellett leküzdenie. A szerencse 13 éves korában egy időre elfordult tőle, mert kiragadták a súri édenből, ahol nagy szeretet vette körül és Dunakeszire, a szülőanyjához került. Életének erre az időszakára nem szívesen emlékezik, mert szülőanyja nem úgy bánt vele, ahogy az elvárható egy szülőtől. Adandó alkalommal, ezért 16 évesen, mikor már kereskedelmi szakmunkástanuló volt, önálló életet kezdett. Elköltözött annak a fiatalembernek a szüleihez, aki később a férje lett. Ma is együtt élnek, és akivel felneveltek egy fiút, aki ma már 30 éves. Eszter szerint, ami rossz és jó volt az életében, a Jóisten akarata szerint történt. Azért kellett az életében sokat szenvednie, hogy megerősödjék, a szíve és lelke képessé váljék arra, amire rendeltetett: a békés családi életre, gyermeknevelésre, éneklésre, fafaragásra, és arra, hogy az esetlegeses, további tragédiákat jobban el tudja viselni.Hívő emberként természetesnek tartja, hogy a szenvedés hozzátartozik az élethez, és küldetése van a fájdalomnak is. A szakmunkásképző elvégzése után több munkahelye volt: újpesti Izzó, dunakeszi Járműgyár, és dolgozott a kereskedelemben is. Alig 28 évesen a szerencse megint elpártolt tőle, egy súlyos műtéten esett át, és ezután még négyszer műtötték. Mások már feladták volna, de ő a szerencsétlenségből is szerencsét kovácsolt magának, mert 1997 óta rokkantnyugdíjasként, már csak hivatásának él.
Eszter most egy másik meghatóan szép dalt kezd énekelni. Egy másik imát, fohászt szép hazánkról. Dalában minden együtt van: a gyönyörű, selymes, behízelgő, magyar-ízű, tisztán csengő Semes-Bogya-hang, és a méltán népszerű, sokszor hallott nóta:
Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország.
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Zeng a zeneszó, látom ragyogó szép orcád.
Táltos paripánkon oda szállunk,
Haza hí, fű, fa, lomb, virág!
Hí a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!
A dal utolsó versszakát, a refrént már együtt énekli vele az egész társaság. Feledhetetlen pillanatok. S amíg újabb dalra készül Eszter, eszembe jut, amit dunakeszi otthonában a hazafiságáról vallott: „Nekem a haza mindent jelent, olyan, mint az éltető levegő, nélküle nem tudnék élni, és azért énekelek magyar dalokat, és faragok magyaros motívumokat, hogy megmaradjon ez a nép, mert féltem a nemzetemet a pusztulástól, szeretném, ha fennmaradna és ükunokáim is magyarlakta Magyarországban élnének.” Ez az öntudatos magyarságtudat hajtja, hogy járja az országot, kis falvakban énekeljen és magyar népi fafaragást tanítson – és mindezt ingyen. Eszter nemcsak magyar dalokat énekel, hanem az IRKA költőinek verseit is megzenésíti, talán azért, mert családias baráti körükben otthonra lelt. Dalos repertoárjába, többek között, Balázs Sándor, Lászki Erzsébet és Kővári Tibor megzenésített versei is beletartoznak.
Eszter most újabb dalba kezd, hangszerével szinte egybenőve, félrehajtott fejjel, önfeledten pengeti gitárját és énekli Kővári Tibor A fák árnya című szép lírai versét. Nem véletlenül zenésítette meg ezt a verset, hiszen súri gyermekkora óta imádja a természetet:
„Rozsdásan csordul a csönd, ,
költ-e még jövőre a szárcsa?
zörren-e tavasszal a nádas
kérdését csak a szél fuvolázza:
A dal végén, Eszter lefogja gitárja húrjait, s mint aki most ébred, felemeli a fejét - és persze, elismerő vastaps a jutalma. Tovább azonban nem hallgathatjuk, mert el kell mennie, másnap egy faluban várják, ahol fafaragást tanít. Összeszedi kottáit, elpakolja hangszerét és csendesen, szerényen, szinte bocsánatkérően elköszön. Az jut eszembe, amikor 2009. május 23-án a budapesti Belvárosi Templomban a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend ünnepélyes szertartás keretében lovag-dámává avatta. Az avatás után akkor is szinte észrevétlen akart maradni, azt mondta szerényen, életét és élete értelmét mintegy összegezve: „Hosszú és fájdalmas utat jártam be, mire rájöttem, azért születtem, hogy segítsek, és hitet adjak az embereknek. Ez a karmám, a sorsom. Ezt kellett és kell tennem. Amíg így élek, a Jóisten segíteni fog. Úgy érzem, azért élek még, mert feltétel nélkül hittem, és hiszek Istenben. /Udvarhelyi A./
Faragásaimmal, a szépséget a természet megóvását, a magyar hagyományokat, dalaimmal, a szeretetet a hitet szeretném átadni az embereknek.
Mikor a Szigethalmi felnőtt kórus vezetője voltam, nagyon megszerettem a várost. Szép környezetben fekszik. Ha tehetném, biztosan odaköltöznék, valahova a Duna-partra. Örülök, hogy BASA létre hozta az IRKÁT, mert nem kellett megválnom a számomra oly kedves, és nagyra becsült emberektől, és így nem csak a barátság köt össze bennünket, hanem a kultúránk megtartása, tovább adása, és a város, sőt az ország, kulturális életének fellendítése is, hiszen az ország minden területén vannak most már tagjaink, és ezek a kapcsolatok nagyon hasznosak, és felemelőek mindenki számára.
A faragáshoz a tehetséget a Jó Istentől, a fának szeretetét az apukámtól kaptam aki bútorasztalos volt. 1964-ben születtem. A Bakonyban nőttem föl Súr nevű községben. Jelenleg Dunakeszin élek, és 20 éve faragok. Egyéni faragásaim között vannak emlékművek, ( Galagaguta 56-os emlékmű, Balinka Svábok kitelepítésének 60. évfordulójára), és olyan szobrok, amelyekkel, az emberek figyelmét szeretném felkelteni a természet megóvására. A művészetet a Pedagógus Képzőművészeti Stúdiójában tanultam Bodonyi Ferenc festőművész, képzőművész tanártól, Juhász Erika festőművésztől. A faragást többek között Búza Barna szobrászművész, Koltai László, és Kárpátaljai, valamint, Erdélyi fafaragóktól, tanultam. Előnyben részesítem a Magyar ornamentikát, Ősi Magyar díszítést. Nagy örömömre ezt a tudást tovább adhatom, hiszen már évek óta tanítom gyerekeknek a faragást, többek között a Gödi Népművészeti tábor keretein belül is, aminek minden évben nagy sikere van. Így hagyományainkkal is megismerkedhetnek a gyerekek.
Már 10 éve működik egy nemzetközi fafaragótábor, melyet Koltai László fafaragó, és többek között jó magam is alapítottunk 2000-ben. Kárpátaljai, Erdélyi, és hazai fafaragókkal járjuk az országot, és teszünk szebbé kisebb, nagyobb településeket, községeket, használati faragott tárgyainkkal: játszóterek, utcatáblák, hidak, kapuk, buszmegállók, virágládák, szökőkutak, szobrok, szentszobrok, stációk, és életfákkal. Szépítve, szebbé téve egy-egy falut, segítve, hogy a lakosság még akkor is ott maradjon, ha munkája messzire szólítja. És mivel a faragásokba igyekszünk az ősi magyar díszítéseket belevinni, a hagyományainkat is megismerik ami nagyszerű érzés. Tagja vagyok a Nyitott Kapu Mobil Art Alapítványnak, Művészetbarátok Egyesületének, a Nagymarosi Művészkörnek, A Magyar Kézműves Alapítványnak a Szigethalmi Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaságnak (IRKA), a Fóti Nemzetközi Képzőművészeti Alapítványnak.
Az énekléshez a tehetséget, a hangomat, szintén a Jó Istennek köszönhetem. Már nyolc évesen énekeltem az orgona mellet egyedül, amire nagyon büszke vagyok. 1995 óta énekelek rendszeresen. Hitvilági evangéliumi énekeket, megzenésített verseket és Magyar dalokat. Saját magam is zenésítek meg verseket, kortárs költők, mint Benke László a Hét Krajcár kiadó igazgatója, Madár János, Kaiser László, Réfi János, Balázs Sándor, és még sokan mások felkérésére. Eddigi legnagyobb sikeremnek, József Attila Nem Nem Soha című versének megzenésítését tartom. Énekelek időseknek, óvodákban, irodalmi esteken, kiállításokon, rendezvényeken, tagja vagyok a Dunakeszi Sacra Kórusnak, egy ideig karnagya voltam a Szigethalmi Felnőttkórusnak, rendszeresen fellépek az Üllői Magyarok Szövetsége rendezvényein.
2009. 05. 23-án avattak a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend tagjává, melyet karitatív munkáimmal érdemeltem ki. Rendszeresen énekelek idősek otthonában, óvodákban, segítek a nagycsaládosok egyesületének, minden alapítványnak amiben benne vagyok, hajléktalanoknak, és mindenkinek aki hozzám fordul segítségért. És mindezt örömmel teszem, mert tudom, hogy a Jó Isten segíti a munkámat.
Dalba és fába álmodott élet
Száll a dal, mely betölti a szigethalmi Szabadidő Központ bordó kistermét és a lelkeket. Száll a dal, valahová az Égbe. Meghatottan hallgatjuk, ahogy Semes-Bogya Eszter dalénekes és fafaragó, a szigethalmi IRKA Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaság tagja énekelve-imádkozik drága mamájához:
Drága anyám! – hallgass meg most engem
- hozzád száll az énekem -
Te vagy nekem az Ég, a Föld, a Nap
köszönöm az életem.
Ha fáztam, ha féltem, ha fájt nagyon,
fészket raktam a válladon.
Sajnos ezt a dalt a mama már nem hallhatta, mert Eszter két éve a temetésén énekelte. Először. A dal fohász az édesanyjaként szeretett nevelőanyjához, Báles Sándornéhoz, akinek sokat köszönhetett. Három évesen, 1967-ben került hozzá Súron, az alig háromszáz lelket számláló kis faluba, ahol a mama édes gyermekeként nevelte szeretetre, istenes életre, igazságérzetre és magyarságra.
Semes-Bogya Eszter 1964. december 30-án született, a Bak jegyében, és hiszi, hogy teljesen illik rá ez a csillagkép. Cserna György, a Horoszkóp mindenkinek című könyvében erről a csillagjegyről azt írja: „A lelkes munkájáért kapott elismerés boldoggá teszi. Szereti, ha megmutathatja szokatlan képességét. Akkor boldog, ha szorgalmasan dolgozik a közösség jobbításán, ha törődik a közügyekkel, és ha elismerik.” Eszter azt vallja, hogy amit akar, azt eléri, de nem törtetően, hanem sportszerűen: „Eddig mindent, amit szerettem volna, megvalósítottam. Ezt a Jóistennek köszönhetem.” Eszter életének legboldogabb tíz évét Súron töltötte, ahol a szelídlelkű asztalos nevelőapjától, Báles Sándortól, a szorgalmat, a fa szeretetét és a famegmunkálás fortélyait leste el. Az énekléshez és a fafaragáshoz viszont a tehetséget – Eszter szerint – a Jóistentől kapta. A fafaragás technikai fogásait már felnőtt fejjel tanulta meg. Eszter azt vallja: „Faragásaimmal a föld pusztításának megakadályozására szeretném a figyelmet felhívni.” Önként vállalt küldetéséhez azonban sok akadályt kellett leküzdenie. A szerencse 13 éves korában egy időre elfordult tőle, mert kiragadták a súri édenből, ahol nagy szeretet vette körül és Dunakeszire, a szülőanyjához került. Életének erre az időszakára nem szívesen emlékezik, mert szülőanyja nem úgy bánt vele, ahogy az elvárható egy szülőtől. Adandó alkalommal, ezért 16 évesen, mikor már kereskedelmi szakmunkástanuló volt, önálló életet kezdett. Elköltözött annak a fiatalembernek a szüleihez, aki később a férje lett. Ma is együtt élnek, és akivel felneveltek egy fiút, aki ma már 30 éves. Eszter szerint, ami rossz és jó volt az életében, a Jóisten akarata szerint történt. Azért kellett az életében sokat szenvednie, hogy megerősödjék, a szíve és lelke képessé váljék arra, amire rendeltetett: a békés családi életre, gyermeknevelésre, éneklésre, fafaragásra, és arra, hogy az esetlegeses, további tragédiákat jobban el tudja viselni.Hívő emberként természetesnek tartja, hogy a szenvedés hozzátartozik az élethez, és küldetése van a fájdalomnak is. A szakmunkásképző elvégzése után több munkahelye volt: újpesti Izzó, dunakeszi Járműgyár, és dolgozott a kereskedelemben is. Alig 28 évesen a szerencse megint elpártolt tőle, egy súlyos műtéten esett át, és ezután még négyszer műtötték. Mások már feladták volna, de ő a szerencsétlenségből is szerencsét kovácsolt magának, mert 1997 óta rokkantnyugdíjasként, már csak hivatásának él.
Eszter most egy másik meghatóan szép dalt kezd énekelni. Egy másik imát, fohászt szép hazánkról. Dalában minden együtt van: a gyönyörű, selymes, behízelgő, magyar-ízű, tisztán csengő Semes-Bogya-hang, és a méltán népszerű, sokszor hallott nóta:
Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország.
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág!
Zeng a zeneszó, látom ragyogó szép orcád.
Táltos paripánkon oda szállunk,
Haza hí, fű, fa, lomb, virág!
Hí a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!
A dal utolsó versszakát, a refrént már együtt énekli vele az egész társaság. Feledhetetlen pillanatok. S amíg újabb dalra készül Eszter, eszembe jut, amit dunakeszi otthonában a hazafiságáról vallott: „Nekem a haza mindent jelent, olyan, mint az éltető levegő, nélküle nem tudnék élni, és azért énekelek magyar dalokat, és faragok magyaros motívumokat, hogy megmaradjon ez a nép, mert féltem a nemzetemet a pusztulástól, szeretném, ha fennmaradna és ükunokáim is magyarlakta Magyarországban élnének.” Ez az öntudatos magyarságtudat hajtja, hogy járja az országot, kis falvakban énekeljen és magyar népi fafaragást tanítson – és mindezt ingyen. Eszter nemcsak magyar dalokat énekel, hanem az IRKA költőinek verseit is megzenésíti, talán azért, mert családias baráti körükben otthonra lelt. Dalos repertoárjába, többek között, Balázs Sándor, Lászki Erzsébet és Kővári Tibor megzenésített versei is beletartoznak.
Eszter most újabb dalba kezd, hangszerével szinte egybenőve, félrehajtott fejjel, önfeledten pengeti gitárját és énekli Kővári Tibor A fák árnya című szép lírai versét. Nem véletlenül zenésítette meg ezt a verset, hiszen súri gyermekkora óta imádja a természetet:
„Rozsdásan csordul a csönd, ,
költ-e még jövőre a szárcsa?
zörren-e tavasszal a nádas
kérdését csak a szél fuvolázza:
A dal végén, Eszter lefogja gitárja húrjait, s mint aki most ébred, felemeli a fejét - és persze, elismerő vastaps a jutalma. Tovább azonban nem hallgathatjuk, mert el kell mennie, másnap egy faluban várják, ahol fafaragást tanít. Összeszedi kottáit, elpakolja hangszerét és csendesen, szerényen, szinte bocsánatkérően elköszön. Az jut eszembe, amikor 2009. május 23-án a budapesti Belvárosi Templomban a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend ünnepélyes szertartás keretében lovag-dámává avatta. Az avatás után akkor is szinte észrevétlen akart maradni, azt mondta szerényen, életét és élete értelmét mintegy összegezve: „Hosszú és fájdalmas utat jártam be, mire rájöttem, azért születtem, hogy segítsek, és hitet adjak az embereknek. Ez a karmám, a sorsom. Ezt kellett és kell tennem. Amíg így élek, a Jóisten segíteni fog. Úgy érzem, azért élek még, mert feltétel nélkül hittem, és hiszek Istenben. /Udvarhelyi A./