Miklósi dalok
Szigethalmi barátaimnak: „Emicsek” Bánóczy Istvánnénak, Endrédi Zsuzsinak, Balázs Sándor Turzának, K. Kővári Tibornak,
talán otthon lennék benne. De itt, ahol megszülettem, úgy élek, mint idegenben. 2. Bognárműhely volt a szobám, itt izzadt száz évig apám. Körötte rengeteg forgács, ezt érzékelem naponta én is: fecnik, papírok szanaszét és vérzik az Idő, vérzik… 3. ’Miklós koros, szoros, poros magát védő ősközösség hol török alatti sínylődés, német alatti vergődés verte szét falunkat és seggberúgás, menyecskézés, ruszkikhozta páros pofon és földosztás, padlássöprés újabb pofon, téeszcsézés, és végre más: nagy májusi felvonulás telepen, a kuláksoron evés! ivás! ivás! evés! és máris sáros ipari város széna helyett benzint zabáló, volt arcunkat újjá varázsló , homokhögyekről egekbe látó: beton! buldózer! fejlődés! és? új bánat – bontás – felejtés – 4. Se egy kőszent, márványtégla, csöppnyi várrom, ami néha visszaidézhetné nekünk: ezer éve itt szenvedünk. _ _ _ _ _ _ _ _ _ Csak a jelen! csak a jelen! benne ezernyi gyötrelem s építkezünk! építkezünk! 5. Elmúltam tíz éves talán, mikor dolgozni kezdett a GYÁR, új apukák kisfia-lánya ült mellém a „Buga-iskolába” – Mérnökök lettek, autócsinálók, csak én lobogtattam papírból zászlót – Már tudom, fanyűvő apám: hiába. 6. Apám, a vers, ez a kúrva kapanyél sosem készül el, mindig marad rajta néhány maroknyi csiszolnivaló. Hogy fizet-e érte, vagy nem fizet a polgár? Rég tudjuk: a haszon másoké miénk az adó! 7. Már minden kihullik kezemből, minden a szememből s a számból. Strandolók a Kis-Dunánkból, malterrá gyúrt homokhögyek asszonyos lágy, bokroktól borzas hajlata, páskumi szőlők, szilvafák illata, fénye, zamata – s szavam sincs a pusztulásról. 8. Ha süketít, vakít is, s kilöki a száj, amit valaki kigondolt, azt használni, látni, habzsolni! kajálni! zabálni muszáj! |
9. Mert a Haladás leállíthatatlan, a győztes technika tovább tülekszik, s ha mégse lennél tőlük boldogabb, hát hajtsd fel a poharad fenékig! 10. Ősz van újra, szomorkodok, jönnek vissza a kannás borok Jönnek a híg, ócska borok. Ülök – Írok – Szomorkodok – 11. Buckát gyomlált ki a tájból, s búzaföldet pacsirtástól – a GYÁR! De adott tízezer embernek rangot, hitet, lágy kenyeret – a GYÁR! E GYÁR 60 évéből 15 – bár többször megszöktem – ide köt. Így nézem újra e másodszorra is lebombázott, kifosztott gyárat, mit az őszi eső rég kinézett magának; már minden cseppjében csörög a rozsda, minden cseppjéből csorog a bánat. 12. Szent Szülém, te Mikolásos! ki odasimulsz két Dunához , egy Istenhez, minden Párthoz, te, hirtelen felfujt labda, kirakva a kirakatba, te vasváros, betonváros, gőgös város! gazdag város! máris tisztacipős város! csak lakód lelke sáros – csak lakóid lelke . 13. Itt, hol a tejet vízzel itatták, a tejfölben több volt a liszt; itt, hol csaltak, loptak mindig is, de ahol mára már minden szabályos. Már gyilkolnak is, nemcsak bicskáznak, s nő az idegenség – igen, ez VÁROS! 14. A Lehetőség száz bőre alatt van egy ősbőr – a Lehetetlen! Ki nemcsak zsíros falatot akar, messzebbre néz – ilyet viseljen! 15. De minek a lehetőség annak, akin úgyse múlik semmi? S ha így igaz, mégis miért a nagy kényszer – énekelni? 16. Mert ha a legszebb eszmék mögött ott a zsíros kenyér, s a mégszebbek mögött a kolbász is, akkor miről beszélünk? Szocializmus? – Kapitalizmus? – Demokrácia? – Mennyi neve van a hazugságnak! Ó, Istenem, ne kínozz tovább, add át a helyemet másnak! 17. Mintha sűrű vére folyna, mégegyszer megvérzi magát a november. Meggyszín levél hull le, szél fúj, törik az ág. S máris fogát villogtatja, harap a hó, harap a tél, csupasz ágak között a Hold már maga is halott fehér. 18. Mikor úgy érzem, meghalok, újra csak Gershwint hallgatok, bámulom sírva, hogy bennem is zokog egy néger. Helyettem. Szigetszentmiklós, 2009. október-november.. |
A híres frankfurti professzor, Alios Alzheimer kései szegény kis páciense
/ Dr. Salacz Pálnak ajánlva /
Úgy vár e rám bízott angyal - Ötéveske - csöpp, gyér hajjal, Mint csodákra mindahányan e gyógyíthatatlan világban. Aki valaha gyárba járt, Mind ismerős és jó barát, s ki "becsei, ráckevei, akár édestestvér neki, Kik hiába tiltakoznak, mindegyikük két puszit kap. Ellensége is ezernyi. Azok, kiket Ő nevez ki. Hülyék! Mig a kancalányok pumpált mellű boszorkányok! - s fügét mutat, nyelvet ölt, kupeccé vált tévénk előtt. Aki szegénységben nőtt fel, Annak minden nyomban most kell, blúz, kabát, sál, am kint van a kirakatban kínai, s labdák! Babák! - Bár van negyven otthon: polcon, szemetesben, bezsúfolva az ágy alatt - Ó csak felsír és elszalad! De már négyéves unokám Újra boldogan táncikál . Ritkán mérges, inkább kényes, csokira, majd csókra Éhes, s mint a kicsi lányok szokták: megcirógat-öregapját. |
|
Hajszálból egy asszonyt
Öreg fésű,
sárga, műanyag. Ma találtam meg az ágy alatt elvarratlan cérnaszállal, tele Csörim elhullott hajával. Mint Isten Évát Ádám bordájából, én, a kis senki, itt maradt hajából próbálom szorongva visszaidézni az Asszonyt, aki tükréből nézi, hogy a sütővastól megperzselt szálak, mint télen, a kinti megfagyott ágak csöpp meggyfánkon, megfeketedve hullnak alá, mint rám ez az este – aztán a reggel – a holnapi nap – mindenünnen emlékek tolulnak, nyomulnak, jaaaj … Jaj, öreg fésű, múló műanyag, már csak ennyi, ami megmaradt. Életéből, Illatából, az Asszonyból, e szent csodából, kivel éltem 52 évet – |
Jaj, már csak itthagyott hajszála éget. Perzseli ujjam, ahogy kitépem a fogak közül, aztán csak nézem - jaaaj, nézem csak, nézem a földre hulló drága szálakat. Már nem is szálak - évek szállnak! Jajok! Bajok! Boldog napok, évtizedek – évszázadok! Múlhatatlan emlékek -: szárnyak!!! S mintha szívemből tépném ki őket, a megőszült szarudarabkák f á j n a k . (2009. március) |
Violavarázslat
Violavarázslat, harmathatalom –
már csillagok égtek, siettem nagyon, kölcsönkért
„Csepelen” tapostam a gázt,
arcomba suhintott pár nyurga akác.
Konyhában a Kedves épp lábat mosott,
S Jaaaj, Teee…! – fölborítva kisszéket, lavórt,
ott ugrált féllábon: fészkevert madár;
futott a kamrába: hol a bor? hol a tál?
Fizetés volt éppen, tudta, hogy jövök.
De Ő nem evett ám – csak gyönyörködött!
Én meg nyeltem, faltam, döntöttem a bort,
szomszédban egy álmos rádió dalolt,
és a Kedves nézett, tündér volt nagyon
violavarázslat, harmathatalom.
már csillagok égtek, siettem nagyon, kölcsönkért
„Csepelen” tapostam a gázt,
arcomba suhintott pár nyurga akác.
Konyhában a Kedves épp lábat mosott,
S Jaaaj, Teee…! – fölborítva kisszéket, lavórt,
ott ugrált féllábon: fészkevert madár;
futott a kamrába: hol a bor? hol a tál?
Fizetés volt éppen, tudta, hogy jövök.
De Ő nem evett ám – csak gyönyörködött!
Én meg nyeltem, faltam, döntöttem a bort,
szomszédban egy álmos rádió dalolt,
és a Kedves nézett, tündér volt nagyon
violavarázslat, harmathatalom.
Dal a mosógépről
Tiszaság hétköznapja: vasárnap!
- még tizenegyig eltart a varázslat - , a mosógép morgó kis állat A mosógép monoton malom „búbánatot őrnek azon” Ezen is! Ülök! Hallgatom, Vájlingok közt melegítőben (rabszolgalány a Gangesz-völgyben) Csörit. Csücsülök nagy gőzben. E monoton dal fájdalma megérint. Jövőnk képe; hypózott fehér ing kering-csörög – fejemnél fehérít, |
ó, álmok, rögeszmék után ügetők, elmagánosodó hős férfiak, erős –
- gyöngék a problémák előtt, eszünkbe jut még itt, mielőtt mindnyájunk nagy mosógépe a Föld fürdetné csontjainkat esők ultrájával! savával fehérre hogy ők sikálnak jöttünktől fehérre kívül, belül? – Ó, vasárnap zenéje konyhákban keleplő monoton malom kezelői, ti nők! … nincs más hatalom csak a Tisztaság! s küzdelmetek érte. (1967) |
Született 2052 grammal
Drágul a tej, húsban a hús,
felhő fut hónak a Napra,
csontjaink már rágja a csúz,
Te gyógyítgass, Alexandra!
Pénzünk szétverik a Bankok,
Pártok másznak fel a falra,
ígérgetve Rendet, Rangot,
Te vigyázz ránk, Alexandra!
Nagyanyád is (volt bizalmi)
nyugdíjt-lesni fut a gangra,
jön a postás: megalázni,
Te karold fel, Alexandra!
„Akire csak egy párt vigyáz…”
– nagyapád is, versek papja,
fél, nem védi se Jog, se Ház –
Te vigasztald, Alexandra,
alig kétkilós csecsemő,
friss kenyérnyi puha jószág:
húgunk, nővérünk, Te , a Nő,
anyánk, nagyanyánk: MAGYARORSZÁG! (1990)
felhő fut hónak a Napra,
csontjaink már rágja a csúz,
Te gyógyítgass, Alexandra!
Pénzünk szétverik a Bankok,
Pártok másznak fel a falra,
ígérgetve Rendet, Rangot,
Te vigyázz ránk, Alexandra!
Nagyanyád is (volt bizalmi)
nyugdíjt-lesni fut a gangra,
jön a postás: megalázni,
Te karold fel, Alexandra!
„Akire csak egy párt vigyáz…”
– nagyapád is, versek papja,
fél, nem védi se Jog, se Ház –
Te vigasztald, Alexandra,
alig kétkilós csecsemő,
friss kenyérnyi puha jószág:
húgunk, nővérünk, Te , a Nő,
anyánk, nagyanyánk: MAGYARORSZÁG! (1990)