Rózsamályva
A haldokló sóhajtása
csöndet visz a jajgatásba
sóhaján a vízleves
rászédül a húgy szagára,
ápolónő dús farára.
Fölfekvések hússzagában
nővért gépén madzsong várja,
népdalt dúdol, mint hintában,
ide-oda leng a széken.
--véget ért a nagyvizit--
Mélyzsebű a fehér köpeny,
jaj-világnak fehér párja
susmusol a trónszobában.
A nővérrel leng a hintán,
remény csordul, csörren-zörren
rút bajába pénz zajára
rossz rugójú ágyak díján.
--jaj-világnak csörgő árnya--
Park szobrának démonai
beszöktek az ablakon
haldoklóval táncot járni,
csörgő pénzzel együtt hálni.
Elrohanni! Elrohanni!
Háborgásom már
idekint jajgatom.
Galléromra csordult könnyem
elolvad egy esőcseppben;
--velem könnyez Jahn Ferenc--
s míg szédelgek idekint,
ruhámba ült húgy szagára
dallamtáncát rádobálja,
illatával meglegyint…
Virágzik a rózsamályva.
csöndet visz a jajgatásba
sóhaján a vízleves
rászédül a húgy szagára,
ápolónő dús farára.
Fölfekvések hússzagában
nővért gépén madzsong várja,
népdalt dúdol, mint hintában,
ide-oda leng a széken.
--véget ért a nagyvizit--
Mélyzsebű a fehér köpeny,
jaj-világnak fehér párja
susmusol a trónszobában.
A nővérrel leng a hintán,
remény csordul, csörren-zörren
rút bajába pénz zajára
rossz rugójú ágyak díján.
--jaj-világnak csörgő árnya--
Park szobrának démonai
beszöktek az ablakon
haldoklóval táncot járni,
csörgő pénzzel együtt hálni.
Elrohanni! Elrohanni!
Háborgásom már
idekint jajgatom.
Galléromra csordult könnyem
elolvad egy esőcseppben;
--velem könnyez Jahn Ferenc--
s míg szédelgek idekint,
ruhámba ült húgy szagára
dallamtáncát rádobálja,
illatával meglegyint…
Virágzik a rózsamályva.
Igaz káprázat
(Szerzői bevezető helyett)
Most ő szól hozzád: -- a kisfiú
aki legyőzte a bölcsőhalált,
dühödt viharban ballagó szekéren
vaseke szarván csodált gömbvillámot,
kaszaélén érezte a kaszást
s maga körül mindent idegennek látott –
madarat, embereket, szelet, virágot,
távolba szakadtan sóvárgott ó-hazát,
körötte füvön harsogtak éhes tehénszájak
s világos nappal is a csillagokba bámult,
látta őket: -- megszólítva a néma végtelent
égre sóvárgón álmodott idelent.
Még most is sóvárog: -- látod…?!
Hosszú, sötét út tekergett
a füves útszéltől, hol tehenek legeltek.
Bolyongott vele a keresés vágya
s rátalált a vasak kormos világára:
bámult acélból szálló csillagokra,
fogta volna, mint a végtelent: -- két marokra.
S úgy érezte magát, mint fáradt katonák:
hazug szók mondták; -- jobbraát… balraát…
s békétlen öntudata űzte-vonta
megkóstolni szavak hamis oldalát,
hogy sóvárgása rálógjon az éjre,
rálógjon a sanda csillagokra.
Felhőn jött fényt cipelt föléje a kék ég:
szívrengés kergetett lelkére békét
s fölröpítette a csavart alagút,
szeretet fogadta, hogy leküldje a tanút.
Odaátról, mint meg-megvillanó lángok
látomások álltak e furcsa utazáshoz:
álomszárnyú jövőküldemények
lebegtek, majd valóban megtörténtek.
Így csókoltak vigaszt távoli világok…
Látta a bolygót, hol minden spirális.
a házak a parkok a bokrok a fák,
és emberek éltek ott, hol mindenki
vállalta a tiszta szerelem bódulatát
és látta a Földön az áldott békét
hol nyugalmat susog az ág,
nyugalmat dereng, a kél ég. -------
Elérte Földet a megváltó láng.
Most ő szól hozzád: -- a kisfiú
aki legyőzte a bölcsőhalált,
dühödt viharban ballagó szekéren
vaseke szarván csodált gömbvillámot,
kaszaélén érezte a kaszást
s maga körül mindent idegennek látott –
madarat, embereket, szelet, virágot,
távolba szakadtan sóvárgott ó-hazát,
körötte füvön harsogtak éhes tehénszájak
s világos nappal is a csillagokba bámult,
látta őket: -- megszólítva a néma végtelent
égre sóvárgón álmodott idelent.
Még most is sóvárog: -- látod…?!
Hosszú, sötét út tekergett
a füves útszéltől, hol tehenek legeltek.
Bolyongott vele a keresés vágya
s rátalált a vasak kormos világára:
bámult acélból szálló csillagokra,
fogta volna, mint a végtelent: -- két marokra.
S úgy érezte magát, mint fáradt katonák:
hazug szók mondták; -- jobbraát… balraát…
s békétlen öntudata űzte-vonta
megkóstolni szavak hamis oldalát,
hogy sóvárgása rálógjon az éjre,
rálógjon a sanda csillagokra.
Felhőn jött fényt cipelt föléje a kék ég:
szívrengés kergetett lelkére békét
s fölröpítette a csavart alagút,
szeretet fogadta, hogy leküldje a tanút.
Odaátról, mint meg-megvillanó lángok
látomások álltak e furcsa utazáshoz:
álomszárnyú jövőküldemények
lebegtek, majd valóban megtörténtek.
Így csókoltak vigaszt távoli világok…
Látta a bolygót, hol minden spirális.
a házak a parkok a bokrok a fák,
és emberek éltek ott, hol mindenki
vállalta a tiszta szerelem bódulatát
és látta a Földön az áldott békét
hol nyugalmat susog az ág,
nyugalmat dereng, a kél ég. -------
Elérte Földet a megváltó láng.
Angyali fogadás
Puha avarvackán alszik: --horkol.
Álmába bódult az otthontalan…
Július, szél illatoz a lomról’,
hajába kócol: -- álma gondtalan.
…Díszes teremben nem csillag csillan: --
bőségtálakkal terhes asztalok,
vakuk, vakító kristálycsillár-villany.
Fogadásra hívták az angyalok.
Kezében zsíros kenyéren hagyma,
hogy ettől otthon érezze magát.
A kilöttyent szeszszag sem zavarja:
egér szaglássza álma dús szagát.
Egy lány táncol felé tücsökzenére,
libbenő ruhája selymén bross ragyog.
Kacéran int: -- szobára menne véle.
Ő az, ki télen mellette megfagyott.
Álmába bódult az otthontalan…
Július, szél illatoz a lomról’,
hajába kócol: -- álma gondtalan.
…Díszes teremben nem csillag csillan: --
bőségtálakkal terhes asztalok,
vakuk, vakító kristálycsillár-villany.
Fogadásra hívták az angyalok.
Kezében zsíros kenyéren hagyma,
hogy ettől otthon érezze magát.
A kilöttyent szeszszag sem zavarja:
egér szaglássza álma dús szagát.
Egy lány táncol felé tücsökzenére,
libbenő ruhája selymén bross ragyog.
Kacéran int: -- szobára menne véle.
Ő az, ki télen mellette megfagyott.
Elvetélt idő
Eltorzult fények görbe tükrének
ékét hazudták pókhálóüzérek.
Hamis cirkuszfény: -- parádés rontás
kopottas világát
Szómágiák, jaj…! hogy körénk fonták.
Szirénhangon parádézó évek
himnuszénekéből
Zörrenő, zagyva hanghordalék lett.
Bucskázó bohóc rak időt eléd,
vajúdása fattyat szór szerteszét.
ékét hazudták pókhálóüzérek.
Hamis cirkuszfény: -- parádés rontás
kopottas világát
Szómágiák, jaj…! hogy körénk fonták.
Szirénhangon parádézó évek
himnuszénekéből
Zörrenő, zagyva hanghordalék lett.
Bucskázó bohóc rak időt eléd,
vajúdása fattyat szór szerteszét.
Mélyből jött kérdés
Van-e hova szaladnál a jajjal
s akikért megfeszülnél, tudván,
véres kereszted s lázforró
homlokod hűteni csak hajnal
hideg harmatgyöngye csordul
kimosva a beléd torzult rögöt,
hogy résén üldözd ki ördögöd…?
Lennél-e gátja a gonosznak,
ki áradón söpör, s áldozatból
nem marad csak példa
amire néha ráhajolnak
s emlékén egy csepp könnyel
tisztul szűz és a céda…? Lennél-e
vert szögön gördülő fájdalom,
vagy űznéd magadtól e fájó
dicsősséget, tagadva a vállalt
utad, mely vérrel nyit sztrádát
a mennyei fénynek, tudván, álmát
gyom veri fel…? Vállalnád-e a kínt,
hogy kint s a bent összeérjen,
és sós cédatisztelgéssel kevert
Véred vált meg barátot, ellenséget…?
Lennél keresztálmú Krisztus?
s akikért megfeszülnél, tudván,
véres kereszted s lázforró
homlokod hűteni csak hajnal
hideg harmatgyöngye csordul
kimosva a beléd torzult rögöt,
hogy résén üldözd ki ördögöd…?
Lennél-e gátja a gonosznak,
ki áradón söpör, s áldozatból
nem marad csak példa
amire néha ráhajolnak
s emlékén egy csepp könnyel
tisztul szűz és a céda…? Lennél-e
vert szögön gördülő fájdalom,
vagy űznéd magadtól e fájó
dicsősséget, tagadva a vállalt
utad, mely vérrel nyit sztrádát
a mennyei fénynek, tudván, álmát
gyom veri fel…? Vállalnád-e a kínt,
hogy kint s a bent összeérjen,
és sós cédatisztelgéssel kevert
Véred vált meg barátot, ellenséget…?
Lennél keresztálmú Krisztus?
Augusztusi csillagok
Lebegő érzésen szálló utas vagyok,
Minden virágba borul itt belül: --
Suhannak köröttem hozsannás dallamok.
Libben a lélek, előtte csillagos út,
Csillagszemekből csorgó
Fényből kötni virágkoszorút.
Test magát fáradtan megadó földhalom.
Jön hozzám szívhangú lüktetése: --
Don-don-dan … -- már kívülről, távolból hallom; --
Földszagú-sötéten kúszó létem szava
Halkul… Elhallgat. Nincs más,
Táncoló szikrák, fények hada.
Míg e pillanatot rám húzva időből
Végleg megkötne a meglelt új lét,
Hang válik le a liliomillatú ködről.
A Föld szerelmes ajkával csókot lehel; --
Int. – Ciripel. – Visszahív!
Kicsi tücsök dalára emel.
Minden virágba borul itt belül: --
Suhannak köröttem hozsannás dallamok.
Libben a lélek, előtte csillagos út,
Csillagszemekből csorgó
Fényből kötni virágkoszorút.
Test magát fáradtan megadó földhalom.
Jön hozzám szívhangú lüktetése: --
Don-don-dan … -- már kívülről, távolból hallom; --
Földszagú-sötéten kúszó létem szava
Halkul… Elhallgat. Nincs más,
Táncoló szikrák, fények hada.
Míg e pillanatot rám húzva időből
Végleg megkötne a meglelt új lét,
Hang válik le a liliomillatú ködről.
A Föld szerelmes ajkával csókot lehel; --
Int. – Ciripel. – Visszahív!
Kicsi tücsök dalára emel.
Az emlékek sűrűjében
(Csepel útjait jártam)
Induló harsogott, vonult s dalolt e Nép,
Vitt tárt kapuk mögé tajtékos utatok.
Mondták: -- figyeld mindig Lenin elvtárs kezét!
Aki érckezével a gyárra mutatott.
Nézd! Ott terem neked a frissen sült kalács!
-- Zengett az üllőn a Nagykalapács*.
Emlék-korzón integet lányok szoknyája…
Kóbor emlékem most pörög, velük táncol,
Halászlé, sör csalja a Romkert-csárdába,
S fütyül a világra, mely biztat és lángol.
Verj fémre jó kovács, had bongjon a kopács!
-- Szikrát hányt a vas, a Nagykalapács.
Sakkcsaták Imre’ tér árnyas fái alatt
Hol ötpercenként HÉV zörgetett vas utat,
Hengerészt ölelni szövőlány szaladt;
--randevúidőt a tér órája mutat--
Fáknak hűs árnyán hullt az éltető hatás,
-- Belezakatolt a Nagykalapács.
Az izzadók álma betonfészket rakott.
Duzzadó árak közt csorgott a pille bér,
Verítéket mosták strandos vasárnapok,
S Lenin kezében is ott a zsíros kenyér.
Három büró között egy magányos kovács…
--Reng, harsog, dühöng a Nagykalapács.
Kimúlt indulóból ma arcunkra pír lép,
Pörölyre omlottak salétromos falak,
Graffiti szennyezi lépcsőházak színét,
Végrehajtók elől adósságunk szalad.
Belénk égett sorsok: a kohász, a kovács.
-- Bennünk ver, lüktet a Nagykalapács.
Kiknek verítékünk vagyonná változott,
Fekete fényetek arcunk csapó tenyér: --
Csörgő aranyotok nekünk krajcárt dobott.
--a Romkert álmokkal néha még összeér--
Sötét árnyként lebeg az eldobott tudás,
-- A törött pöröly: -- a Nagykalapács! 2004. 07. 25.
* A Nagykalapács, Csepel büszkesége, Közép-Európa legnagyobb kovácseszköze volt.
Induló harsogott, vonult s dalolt e Nép,
Vitt tárt kapuk mögé tajtékos utatok.
Mondták: -- figyeld mindig Lenin elvtárs kezét!
Aki érckezével a gyárra mutatott.
Nézd! Ott terem neked a frissen sült kalács!
-- Zengett az üllőn a Nagykalapács*.
Emlék-korzón integet lányok szoknyája…
Kóbor emlékem most pörög, velük táncol,
Halászlé, sör csalja a Romkert-csárdába,
S fütyül a világra, mely biztat és lángol.
Verj fémre jó kovács, had bongjon a kopács!
-- Szikrát hányt a vas, a Nagykalapács.
Sakkcsaták Imre’ tér árnyas fái alatt
Hol ötpercenként HÉV zörgetett vas utat,
Hengerészt ölelni szövőlány szaladt;
--randevúidőt a tér órája mutat--
Fáknak hűs árnyán hullt az éltető hatás,
-- Belezakatolt a Nagykalapács.
Az izzadók álma betonfészket rakott.
Duzzadó árak közt csorgott a pille bér,
Verítéket mosták strandos vasárnapok,
S Lenin kezében is ott a zsíros kenyér.
Három büró között egy magányos kovács…
--Reng, harsog, dühöng a Nagykalapács.
Kimúlt indulóból ma arcunkra pír lép,
Pörölyre omlottak salétromos falak,
Graffiti szennyezi lépcsőházak színét,
Végrehajtók elől adósságunk szalad.
Belénk égett sorsok: a kohász, a kovács.
-- Bennünk ver, lüktet a Nagykalapács.
Kiknek verítékünk vagyonná változott,
Fekete fényetek arcunk csapó tenyér: --
Csörgő aranyotok nekünk krajcárt dobott.
--a Romkert álmokkal néha még összeér--
Sötét árnyként lebeg az eldobott tudás,
-- A törött pöröly: -- a Nagykalapács! 2004. 07. 25.
* A Nagykalapács, Csepel büszkesége, Közép-Európa legnagyobb kovácseszköze volt.
Óbor
Halk szavú az éj;-- a hangok andalgók: -
--szomszédunk kutyája most hallgat--
Pihe-lágy sóhajod távolból halkan visszaszólt.
Nézd, Kedves! Fölöttünk lebeg
Csüngő muskátlik között a Hold.
Az ébenszínű nyugalomba, -- hallod?
Tücsökvágyakból leng ránk a dal.
Bágyadt visszhangként felel rá újabb sóhajod.
Nézd, Kedves! Fölöttünk lebeg
Csüngő muskátlik között a Hold.
Sötétruhájú fény, részegült bolond: --
Meg-megcsillan kelyhedben az éj,
Rá halk zenét aranyló óbor csobogása ont.
Nézd, Kedves! Muskátlin lebeg
Cinkosunk a kerekképű Hold.
--szomszédunk kutyája most hallgat--
Pihe-lágy sóhajod távolból halkan visszaszólt.
Nézd, Kedves! Fölöttünk lebeg
Csüngő muskátlik között a Hold.
Az ébenszínű nyugalomba, -- hallod?
Tücsökvágyakból leng ránk a dal.
Bágyadt visszhangként felel rá újabb sóhajod.
Nézd, Kedves! Fölöttünk lebeg
Csüngő muskátlik között a Hold.
Sötétruhájú fény, részegült bolond: --
Meg-megcsillan kelyhedben az éj,
Rá halk zenét aranyló óbor csobogása ont.
Nézd, Kedves! Muskátlin lebeg
Cinkosunk a kerekképű Hold.
Öszült vallomás
Őszült könnycsepp vagy bennem,
ráncban lassan csorduló
gyöngyfényű apró tenger.
Arcomról, sós harmatként
csöppensz múltamból elém
s redőkben ott ragad
tanúnak a száraz só
megkövült fehér nyoma.
Simultan lapul bennem
régi kacajhullámod. --
A tóvá csöndült tenger.
ráncban lassan csorduló
gyöngyfényű apró tenger.
Arcomról, sós harmatként
csöppensz múltamból elém
s redőkben ott ragad
tanúnak a száraz só
megkövült fehér nyoma.
Simultan lapul bennem
régi kacajhullámod. --
A tóvá csöndült tenger.